skip to main |
skip to sidebar
Végre a célegyenesben vagyunk: három hét sincs vissza a tanévből. Ilyenkor már a Nórának is tele a hócipője az iskolával, pedig ő ízig-vérig jódiák. Anna meg Áron szinte már a perceket számolják a vakációig.
Nyilván senki sem csodálkozik, hogy egy ilyen háromdiákos családban, mint a miénk, az iskola a nagymumus. (Legalább így én csak a kismumus vagyok!) Az iskola ver fel bennünket minden reggel, ellopja a nap javát, és még a szabadinőnkre is rátelepszik a tömérdek házi feladattal. Biológiaprojekt, irodalmi kiselőadás, újsághír-gyűjtés, versíró verseny, hangszerkészítés. Mindig van valami.
Rémálom! - mondják a gyerekek.
Mennyország! - mondom én.
Az iskolákkal megfogtuk az isten lábát rendesen.
Az összes iskola, amibe a gyerekeink járnak vagy járni fognak, itt van a szomszédban, egy kellemes sétányira. Greenbriar West Elementary, Rocky Run Middle, és Chantilly High School. Ráadásul ezek nem is csak akármilyen iskolák, hanem Fairfax megye legjobbjai között vannak számontartva. Fairfax megye pedig az USA legnagyobb becsben tartott iskolakörzete. Hogy tovább fokozzam, a mi suliainkban van a járás tehetséggondozó tagozata is, és történetesen a mi gyerekeink a tagozaton gyűrik a tanulást. Szóval állati szerencsénk van oktatástéren.
Utálok az az anyuka lenni, aki hajtogatja a gyerekeinek, hogy örüljenek, hogy ilyen jó dolguk van az iskolában, de mit csináljak, ha egyszer ez az igazság?!
Ezekre a gyerekekre komoly döntések vannak bízva.
Annának például minden nap hét órája van, amiből öt kötelező tantárgy, kettőt pedig ő választhatott magának. Anna zenekarra és színművészetre jár.
Ezek a gyerekek nem csak tanulják, hanem csinálják.
Áron egy történelmi életrajz-projekthez beöltözött Theodore Rooseveltnek. Ez akkora móka volt, hogy a Lili sem akart kimaradni belőle:
Here's the last hurrah: School's out in less than three weeks! This is the time of year when even Nora, who is a schoolgirl to the core, is tired of the classroom. Imagine Aron and Anna! They are dreading every day that's still left from this school year.
With three school-aged kids, school seems to be the ultimate monster in our house. (At least it saves me from this honor, right?) School wakes us every morning, it steals the bulk of our time, and it makes us do homework in our free time. Science projects, oral literature presentations, newspaper briefings, poetry slams, musical instrument design. Always something.
The kids say it's a nightmare.
I say it's heaven.
We lucked out with schools. Big time!
For one thing, all schools our kids will ever go to are right here in our neighborhood. Greenbriar West Elementary, Rocky Run Middle, and Chantilly High School. And they are not just any schools, they are among the top schools in Fairfax County, which itself is the most prestigious school district in the entire US. Moreover, our neighborhood schools happen to be the designated Gifted Centers of the area as well, and luckily, Anna, Aron and Nora all happen to be on the gifted track. Seriously, we're talking education at its best!
I hate to be the mom who declares that her kids should be thankful to be in school, but I can't help it.
These kids have choices!
Anna has seven classes every day. Only five are mandatory subjects, two are her own choices. She chose orchestra and drama. These two are the ones that help her survive the monotony day after day.
These kids not only learn it, they live it!
For a biography project, Aron dressed up as Theodore Roosevelt. It looked so much fun that Lili wanted to participate, too:
Ugyanerre a projektre egy évvel később Nóra Betsy Rossnak öltözött, akinek a nevéhez fűzödik az amerikai zászló megalkotása. Nóra elhatározta, hogy megtanul varrógépen varrni, hogy az előadását egy valódi saját készítésű zászlóval tudja dekorálni.
For the same project a year later, Nora was Betsy Ross, the creator of the US flag, and she decided to learn to use the sewing machine to jazz up her presentation with a hand-made flag:
Ezek a gyerekek megtanulják, hogy a lényeget sok perspektívából lássák.
Az iskolaelőkészítő évben, öt-hat évesen, minden gyerek a hangyákról tanult. Környezetismeretből a hangya testrészeit és életciklusait beszélték meg. Olyan szavakat jegyeztek meg, hogy lárva, tor, meg potroh, és ettől nagygyereknek érezték magukat. Kimentek az erdőbe tanulmányi kirándulásra, és saját szemükkel és kezükkel játszottak felfedezősdit az igazi hangyabolyok körül. Társadalomismeretből összehasonlították egy hangyaboly "társadalmi szerkezetét" az emberekével. Például, hogy a királynőhangya mennyiben olyan, mint egy anyuka, és mennyiben olyan, mint egy királynő. Rajzórán agyagból hangyaszobrot készítettek. Énekből hangya témájú dalokat tanultak, és masíroztak, mint a kis hangyák.
Anna idei történelemóráján a második világháborúról szóló fejezet egy grandiózus ünnepnappal végződött, amelyre vagy ötven második világháborús katonát hívtak meg. A hetedikesek maguk írták a meghívókat, és szervezték a vendégek egész napi programját. Jöttek hétköznapi emberek, neves politikusok, kémek, vadászpilóták, katonai orvosok, holocaust túlélők. A gyerekek hónapokig készültek a történelemtanárukkal, hogy fel tudják tenni a veteránoknak a jó kérdéseket. És készültek arra, hogy végighalgassák a harcosok és túlélők élményeit, és a különböző perspektívákból összerakják magukban a képet, hogy milyen is lehetett a második világháború idején élni.
Tudom, hogy az iskola azért csak iskola, és mint olyan, utálatos, de ezeknek a gyerekeknek az iskolája biztos, hogy más minőségben utálatos, mint az enyém volt.
És persze még nincs vége.
Az utolsó három hétre vissza van
-egy gyarmat-korabeli nap a Nórának, amikor is gyarmat-korabeli ruhákba öltöznek, és kipróbálják, miket ettek, mivel játszottak, és mit adtak-vettek a 17. században errefelé az emberek;
-egy középkori nap az Áronnak, hasonló struktúrával, csak középkori töltettel;
-és egy multimédiás kiselőadás az Annának Kognitív pszichológia címmel, amire Powerpoint előadást készít az osztályának, és elmeséli, hogy mi mindent kutatott egész évben a tudományágról, mit tudott meg a George Mason Egyetem Pszichológia laboratóriumában egy kutatóval készített interjújából, és bemutatja, hogy hogyan is néz ki az ember agya, konkrétan az ő agya, MRI felvételeken. Szép kis vállalkozás itt a célegyenesben.
These kids learn to see the big picture from many angles.
In kindergarten, when they were six, they studied ants. They memorized its body parts and discussed its life cycle in science. They learned the words larva and pupa and thorax, and thought it was fun. They went outside and explored a real ant colony with their own hands and eyes. They compared the ant society with our human society. Is the queen ant like a mom or like a queen? They made an ant out of clay in art. They sang ant-songs in music, and marched like ants.
Anna's World War II unit this year culminated in a grandiose WWII Day at school. They (the kids themselves) sent out dozens of hand made invitations to WWII veterans to come and tell them about their own experiences during WWII. Everyday people, prominent politicians, spies, pilots, fighters, army doctors, holocaust survivors. The kids learned history for months to be able to ask these veterans the right questions. And they learned history by listening to their stories, by putting the big picture together from the many different perspectives.
I know school will always be school and you have to hate it, but my kids' school is surely a whole different school to hate than mine was.
And it's not over yet.
For the last three weeks, we have
- a Colonial Day in Nora's class; a day where they dress up in colonial clothes and pretend they live in the 17th century: eat their food, make their toys, barter their goods;
- a Medieval Day in Aron's class: the same idea with a medieval twist;
- and a multimedia presentation on Cognitive Psychology by our very own Anna, who, as I'm writing, is preparing her Powerpoint presentation based on her year-long exploration of psychology, on an interview with a psychologist at the George Mason University research lab, and on the MRI pictures of her own brain. She'd better ace this project!
Nálunk tegnap volt gyereknap. Nálunk, vagyis a Malatinszky családban. Amúgy Magyarországon csak jövő vasárnap lesz, de nálunk akkor a Nóra évvégi balettfellépése körül fog forogni a nap, itt Amerikában pedig nincs is gyereknap. Azt mondják, miért kéne külön gyereknapot ünnepelni, mikor itt minden nap gyereknap van.
Nekem erről a tegnapi nap után az a véleményem, hogy hál' istennek nem minden nap van gyereknap, mert ha az lenne, én kiszaladnék a világból. (... mondja ezt egy négygyerekes anya, mi?)
Gyereknapon nálunk a gyerekek a főnökök. Megrendelhetik a kedvenc kajáikat, megmondhatják, hogy hova menjünk, mit csináljunk, miközben Andris meg én csak gyűrjük a ránk kirótt feladatokat.
Ezzel nem is lenne semmi baj, ha ilyenkor nem négy főnök lenne a családban. Akiknek négy szögesen ellentétes elképzelésük van a gyereknapi műsorról. Anna csak korcsolyázni akar a műjégpályán. Áron csak a vidámparkban tudja elképzelni a napot. Nóra szerint egy mozilátogatás és egy kis kuglizás lenne a legklasszabb. Lilikénél az első perctől fogva látszott, hogy addig fog vinnyogni, amíg ki nem harcolja magának a strandot.
Ez a huzavona két napig ment a gyereknapot megelőzően, és még tegnap délelőtt tízkor is a levegőben lógott az egész gyereknap sorsa. Aztán persze a bébi szava döntött: strandra mentünk. A békás strandra, ami tele van vizicsúzdával, kistutajokkal, és vízben úszkáló, megmászható gumiállatokkal. És szerencsére a gyerekek mind a négyen gyerek annyira élvezték a pancsolást, mintha a strand eredetileg az ő ötletük lett volna.
Persze a békesség kedvéért a következő hetekre be van ígérve a korcsolyázás, a vidámpark és a mozi.
We had Kids' Day yesterday. We, the Malatinszky family did. Because in Hungary, Kids' Day is not until next Sunday (which is the day of Nora's year-end ballet performance; so not suitable for Kids' Day), and there is, of course, no Kids' Day in America. Or every day is Kids' Day if that's the way you want to look at it.
My thoughts on the subject, after careful consideration throughout yesterday, are "Thank God it's not Kids' Day every day!" Pretty bad for a mother of four, no?
You see, on Kids' Day the kids are the bosses in our house. They can order their favorite foods, they can say where we go and what we do, while Andris and I just work on accomplishing our assignments.
Which would be cool, except that means a family with four bosses having four quite distinct ideas about the Kids' Day program. Anna wants to go ice skating. Aron can't imagine the day outside an amusement park. Nora wants a mellow day with a little bowling and maybe a movie. And then there is Lili, who clearly won't quit whining until we head to the water park.
The bickering lasted two days leading up to Kids' Day, and consensus eluded us even at ten yesterday morning. In the end, of course, it was our little baby who won out. We went to the water park. We went to Water Mine, our favorite western-themed park with its water slides, floating rubber armadillos and rafts going down Rattlesnake River. And sure enough, the kids all enjoyed the wet fun, as if it had been their own idea all along.
Needless to say, we're going to have to go skating and to Busch Gardens and to the movies sometime in the next couple of weeks.
Lilinek van egy barátnője, a Lucy. Nem is csak barátnője, hanem a legjobb barátja. Sőt, inkább lelki társa. Naphosszat tudnak békésen játszani a kertben, levelekből levest főznek, a játszótéren kuckót építenek, kiírják rá Lucyka első osztályos kézírásával, hogy "GRLS ONLY", vagyis belépés csak lányoknak, és folyton kitalálnak maguknak valami új játékot, amihez nem kell más, mint néhány szerszám vagy ócskavas a garázsból.
A baj az, hogy Lucy egy hónap múlva elköltözik egy várossal arrébb. Lili valamelyik este összeguborodva pityergett az ágyában. Azt kérdezte, anélkül, hogy a Lucy nevét említette volna, hogy az egy hónap az sok vagy kevés. Azt mondtam némi töprengés után, hogy nagyon sok. Harminc nap. Úgy látszik, így jobban hangzott az egy hónap, mert hamar megnyugodott.
Aztán két nappal ezelőtt Lili bejelentette, hogy választott magának egy második keresztnevet. (Mivel mi nem adtunk második nevet a gyerekeknek, azt válaszoltam egyszer a méltatlankodásukra, hogy felnőtt korukban majd választhatnak saját maguknak olyat, ami tetszik.) Szóval Lili úgy döntött, hogy az ő második neve Sissy lesz. Mert amikor a Lucyval papás-mamást játszanak, akkor náluk nincs papa-mama, csak két árva nővér, akiknek jóban-rosszban össze kell tartaniuk. Lucy a Missy, és Lilike a kis Sissy.
Majd meghasad a szívem, ha elképzelem Lilikét egy hónap múlva a Lucy nélkül.
Lili's friend Lucy is moving out of the neighborhood in a month. Lucy has been Lili's soulmate over the past three years. They play for hours in the back yard, cooking soup out of leaves and berries, building forts and hanging up the sign "GRLS ONLY" in Lucy's first grade handwriting, and coming up with the cutest games involving every possible junk and tool from the garage.
Lili was sobbing in her bed the other night. She asked me if one month is a short time or a long time. I had to really think what to answer. I ended up saying that one month is a very long time. Thirty days. Apparently, it sounded better this way. She was relieved.
Then two days ago she announced that she chose herself a middle name. (Since we didn't give our kids middle names when they were born, I told them they could pick one out for themselves and add it officially when they are grown-ups.) Lili decided that she wanted Sissy for her middle name. Because when Lucy and her play house, they pretend that they are two sisters who have no mom and dad and the two of them have to survive all alone in the world. Lucy is Missy, and Lili is little Sissy.
It breaks my heart when I imagine Lili without Lucy in a month.
There's nothing like a bunch of tiny, fluffy baby geese to get me in the mood...
Ki gondolta volna, hogy ezek a pelyhes kis apróságok hozzák meg a kedvemet...
for Mother's Day!
az anyák napjához?
This was the sweet sight that our Mother's Day weekend started off with. A fine stroll at Great Falls Park in Maryland. Just my sweetheart and I. No kids. Zilch. And I had to stop at every goose family to take pictures of the fluffy little babies cuddling with their moms.
Ezzel az édesded látvánnyal kezdődött az anyák napi hétvégénk, amikor Andrissal kettesben sétálgattunk a Great Falls Parkban. Én pedig, ahelyett, hogy élveztem volna egy gyerektelen délelőtt romantikáját, minden libacsaládnál letáboroztam, és gyönyörködtem, ahogy a csöppnyi bébilibák összebújtak a mamájukkal.
Cuddling really is one of the most fantastic things in motherhood. Loving and feeling loved and showing it.
Ez az összebújás az egyik legjobb dolog az anyaságban. Amikor annyira szeretjük egymást, hogy meg is kell mutatni.
This was one of our happy moments on Mother's Day. Lili and I in our matching outfits picked out for this fabulous day.
Ez volt az egyik boldog pillanatunk anyák napján. Lili meg én összefonódva az egyforma ruhánkban.
We had so many of these happy moments on Mother's Day. Such moments are always there somewhere, but this Sunday my wonderful family made sure I take note of them.
De rengeteg ilyen boldog pillanatunk volt múlt vasárnap. Persze ezek mindig vannak, csak most anyák napja alkalmából mindenki a családban odafigyelt, hogy észre is vegyem őket.
Anna made beautiful fruit platters and personalized omelets for each one of us for breakfast.
Anna isteni gyümölcstállal és egyéni rendelésre készített omlettel kényeztetett bennünket reggelire.
Lili remembered that she and I had discovered a really cool blender/chopper at Target that I was drooling over to replace the old one that had died on us. She and Andras went and got it for me. Lili made sure it came with a snowcone set so she can benefit from the new acquisition, as well;-) It was snowcone and smoothie time pretty much all day.
Lili emlékezett, hogy milyen régóta vágyakoztam egy jégdarálós turmixgép után, mert tönkrement a régi, és elrángatta az Andrist a Targetba, hogy beszerezzék nekem. Lilinek persze volt annyi esze, hogy még egy olyan tartozékot is válasszon hozzá, amivel tölcséres jégkrémeket tudunk gyártani, hogy akkor már neki is csurranjon valami jó az ajándékból. Képzelhetitek, egész nap dőlt a turmix és a jégkrém.
Aron picked out a lucky bamboo for me, which was kind of bittersweet because this was probably one of the most unfortunate weekends for him. Not only did he not win the presidential elections at school despite the unprecedented sibling teamwork, but his soccer team lost the Sunday game 7 to 0. At least this wasn't his birthday weekend!
Árontól egy Szerencsebambuszt kaptam. Ez egy kicsit keserédes ajándék volt, mert szegénynek nem éppen szerencsésen sült el ez a hétvégéje. Nem csak, hogy végülis nem lett belőle elnök az iskolában a példátlan testvéri csapatmunka ellenére, de még az anyák napi focimeccsen is csúnyán kikapott a csapata, 7-0-ra. Még szerencse, hogy anyák napja volt, nem pedig a szülinapja.
Team Nora and Anna -- surreal, huh? -- turned their love of heavenly smelling lotions and potions into a present for me: butterfly flower and raspberry vanilla were the scents of the day. Truly enchanting...
Anna és a Nóra összeálltak (már ebben is van valami meseszerű, nem?), és a közös parfümszenvedélyüknek köszönhetően ellenállhatatlan illatú ajándékkal álltak elő: pillangóvirágos és vaniliás-málnás krémekkel. Isteni az aromájuk -- csak el ne nyalogassam őket!
And the flowers and cards and notes and painted pots and tiles -- how could I not be head over heels in LOVE with these kids?
Aztán a mesés virágok meg rajzok meg képeslapok meg csempék- hát csoda, hogy bele vagyok habarodva ebbe a négy gyerekekbe?
Egy kétlaki család, mint amilyen a miénk, sokszor kénytelen apró-cseprő dolgokról lemondani, hogy működjön a jövős-menős életmód. Többek között a háziállat-tartásról. És hát négy gyerek mellett elengedhetetlenül felmerül időről időre a kérdés, hogy ha minden barátunknak van állatkája, akkor miért épp nekünk nem lehet. Persze aztán felfogják, hogy ez így racionális, hiszen szerencsétlen állatunk nyáron éhen halna, amíg mi a Balatonon sütkérezünk, de ez mit sem változtat azon, hogy szüntelenül vágyakoznak.
Én persze egész másképp látom a helyzetünket. A kutyának sem hiányzik háziállat, mikor csak ki kell lépnünk a kertbe, és kész szafaripark vesz bennünket körül. Úgy, hogy egy fia garast sem kell állateledelre költenünk. Csak jönnek, és hagyják, hogy élvezzük a társaságukat.
Tegnap a Lili egy bébi-nyuszit talált a ház előtt a fűben. Mint kiderült, a Nóra már két nappal ezelőtt felfedezte ugyanezt a nyúlbabát a hátsó kertben. Majd el olvadtunk tőle, olyan helyes pirinyó volt:
Vacationing in Europe for two months every summer is pretty darn great. However, it doesn't come without a price. And I don't just mean the big bucks for airfare, but lots of little adjustments in our lives to make this dual-dweller lifestyle possible. For one, we can't have pets. And it is an issue in a family with four kids. Time and again the kids fall in love with some cute little critter and want to adopt it. Eventually, they do grasp that the poor creature would not survive the summer here without us, and they drop the subject until the next cutie shows up.
If you ask me on the issue of pets, I say we have plenty. We are fortunate to live in an area where our yard seems like a safari park. Animals come and go, feed themselves, and enjoy the grassy, wooded playground right here around our house.
Yesterday Lili discovered a baby bunny in our front yard. As is turns out, Nora had spotted her the day before in the back yard. She was so tiny and adorable, it melted our hearts:
Az mindig kaland, ha nyuszi érkezik vendégségbe, mert ők viszonylag ritkán tisztelnek meg bennünket.
Nem úgy a mókusok, akiknek lakosztályuk is szokott lenni a kertünkben. Olyan jópofák, mikor hancúrozás közben megállnak a teraszon, hogy az asztal alól összekparirgálják a piciny falatkákat, amiket a Lili az előző esti vacsoránál lepotyogtatott...
Having a bunny around is always a big deal for the kids, because they don't visit every day.
Unlike squirrels that like to build their nests on one of our trees. We love watching them from our living room as they chase each other up and down the deck and stop for the crumbs underneath the table that Lili may have dropped from her dinner the previous day.
Tavaly nyáron és ősszel egy oposszum tartotta izgalomban a családot. Rendre esténként sötétedés után felült a terasz korlátjára, és csöndben ábrándozott, míg mi három méterre tőle ettünk-ittunk-vígadtunk. Beletelt néhány alkalomba, hogy libabőr nélkül tűrjük a jelenlétét, de aztán ahogy eltűnt október végén, szinte hiányzott. A legjobban azt sajnáltuk, hogy sosem mutatta be nekünk azt a híres, cirkuszba illő oposszum-mutatványt, ahol a nem is aprócska testét fejjel lefele a farkánál fogva lógva himbálja. De talán majd idén nyáron...
Last year an opossum decided to entertain us during the warmer months. It used to emerge after dusk and just sat and stargazed quietly on the deck railing while we were eating/drinking/chatting ten feet away from him. It took us a while to get used to sharing our space with him without having goosebumps, but we did kind of like him and ended up missing him as he disappeared at the end of October. And he left without ever showing us that famous opossum trick where they hang from trees by their long skinny tails. It would have been fun to actually see him perform that act. Maybe this summer...
Szóval az Áron tényleg elnökanyag. Először is, az iskolában az iskolaelnöki előválasztáson bejutott az döntő fordulóba: ő a három elnökjelölt egyike. Ez már önmagában is kétségtelenül dicsőség. De hogy a három lánytesója, akiket egyébként heccelni jobban szeret, mint kényeztetni, ilyen odaadással végezze itthon a kampányához a háttérmunkát, az igazán mutatja az elnöki tehetségét. És itthon odaadásból nincs hiány...
Nóra az első számú kampányfőnök: ő szervezi az iskolában a csajokat, hogy minél többen a zseniális és jóképű bátyjára szavazzanak. Ezenkívül ő volt a poszterekhez az anyagbeszerző.
Well, Aron really is presidental material. First of all, he passed the primary election at school and made it into the top three presidential candidates. This in itself is a reason to jubilate. But if you had seen his three sisters' enthusiasm to support his campaign this weekend, you would agree with me that this boy was born with some presidential genes and aura. Nora, Anna and Lili, who, by the way, have not been pampered much by their brother, were still eager to bend over backwards this weekend to make him win.
Nora is the most trusted campaign manager: she took on the job of rallying the girls at school in support of her talented and handsome brother. In addition, she helped get the poster materials ready.
Anna a kampányposzterek művészi vezetője, a fotós, és természetesen a brilliáns piros-kék portré alkotója.
Anna is the artistic manager, photographer, and obviously, the creator of the most brilliant red-blue campaign portrait.
Hadd vágjam ide azért zárójelben az eredetit is, hátha a magyar sajtó nem tartotta fontosnak bemutatni ezt a hazafias remekművet:
Let me just paste the original here, as well, just in case you didn't come across this patriotic masterpiece a few months ago:
Lili az asszisztens. Lelkesen vág, ragaszt, naptárat készít, elővesz, elrak, hordja körbe a csokoládét, és a legjobb, hogy a lényegesebb kampánydokumentumokból másolatot készít. Mint például ebből itt:
Lili is the campaign assistant. She is in charge of all the background support, including cutting, gluing, calendar preparation, chocolate distribution, and, most of all, she makes copies of the key campaign documents, such as this one:
A házi kampánycsapatnak köszönhetően ma ez a két poszter került fel az iskolában a folyosó falára:
Thanks to the hard work of our small campaign team, Aron put up these two posters on the hallway walls at Greenbriar West Elementary today:
